Hat hasznos tipp, ha pályázni szeretne

Az utóbbi években rendkívül jól jártak azok, akik pályázatot nyertek, és ez azokra is igaz lesz, akik sikeresen pályáznak az idei évben. A 2014-2020-as pályázati ciklus kiemelt támogatási intenzitásokat, magas keretösszegeket, technológiai, infrastrukturális és gazdasági fejlesztéseket kínált és kínál, amelyeket mindenképpen érdemes kihasználni.

Sokan vannak, akik a pályázni szeretnének, hiszen fejlesztési terveikhez, ötleteik megvalósításához ez talán a legjobb lehetőség. Azonban a kiszemelt támogatás megszerzéséhez vannak bizonyos feltételek, amelyeknek eleget kell tenni. A siker sok mindenen múlhat, ezért cikkünkben összegyűjtöttük a legjobb tippeket pályázóknak.

1. Motiváltság, és a célok, prioritások magabiztos megfogalmazása

A sikerhez vezető úton az első lépés az elszántság. Álljunk mindig pozitívan feladatainkhoz! Miután elterveztük, hogy pályázni fogunk, pontosan meg kell határoznunk az elérni kívánt célokat. A tervezési dokumentációt ezekhez igazodva kell összeállítani, majd megszerezni az engedélyeket (ha szükséges).

2. Alapos felkészültség

Tanulmányozzuk alaposan a pályázati kiírást! A pályázati kiírást figyelmesen át kell olvasni, és először is megállapítani, hogy cégünk egyáltalán indulhat-e az adott pályázaton. A kiírást nem mindig könnyű értelmezni, így belecsúszhatunk abba a hibába, hogy tévesen állapítjuk meg a következőket: tudjuk-e teljesíteni a kötelezettségeket, megfelelünk-e a feltételeknek és képesek vagyunk-e elegendő pontszámot szerezni. A legjobb, ha szakemberek segítségét kérjük, akik az előminősítés során megállapítják, hogy van-e esélyünk a támogatás elnyerésére. Nagyon fontos a szakmai felkészültség, ezért álljon mögöttünk egy profi pályázatíró csapat!

alairas

3. Pontos adminisztráció

A precizitás fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni. Figyeljünk a megfelelő adatok meglétére, a kitöltés pontosságára és arra, hogy a határidőig minden szükséges dokumentumot elküldjünk! Ha az első alkalommal hibátlan pályázati anyagot nyújtunk be, akkor nem kell a hiánypótlással vesződni.

Fontos, hogy folyamatosan ellenőrizzük önmagunkat. Helyesen van feltüntetve a cég neve? Szerepel a cégszerű aláírás a megfelelő helyeken? Biztosan arra jogosult személy írta alá az anyagot? Ezek mind fontos kérdések, hiszen az apróbb hibák is elegek ahhoz, hogy elessünk a támogatástól. Megfelelő tudás híján érdemes szakértőt megbízni a hibátlan adminisztráció érdekében.

4. Mindenre maradjon elég idő!

Kevesebb idő több hibalehetőséget jelent! Fontos, hogy elegendő időt hagyjunk a pályázat összeállítására. Ha ezt az utolsó pillanatokban tesszük meg, akkor nagy valószínűséggel több hiba is elkerüli a figyelmünket, ami akár annak veszélyét is rejtheti, hogy nem fogadják el a pályázatot.

5. Válasszunk jól pályázatíró céget!

Sok esetben érdemes pályázatírókat megbízni a szükséges feladatok elvégzésével. Azt azonban jól gondoljuk meg, hogy kiket választunk. Fontos, hogy valóban hozzáértő segítséget találjunk, ezért a komoly szakmai tapasztalat megléte elengedhetetlen. A Pályázati Akadémia szakemberei az első lépéstől az utolsóig követik a projektet, azaz nemcsak a pályázatírást, de a projekt teljes körű menedzselését és utógondozását is vállalják.

6. Rendezett munkaügyi kapcsolatok, pénzügyek, köztartozás mentesség

Nagyon fontos, hogy rendezett pénzügyi háttérrel rendelkezzen vállalkozásunk, hiszen bizonyítanunk kell, hogy a projektünket biztosan tudjuk finanszírozni. A pályázati anyagban a pénzügyi beszámolókat is szerepeltetni kell! Bizonyos esetekben a mérlegfőösszeg és az árbevétel szerint alakítják ki a pályázók körét, ezért előfordulhat, hogy erre is oda oda kell figyelni.

Azok a vállalkozások, amelyeket valamilyen köztartozás terhel, nem pályázhatnak az adott támogatásra. A pályázás szempontjából kizáró ok lehet a csődeljárás, a NAV tartozás és a munkaügyi bírság is.

Bízunk benne, hogy hasznát vette a fenti tippeknek! Sikeres pályázást kívánunk, és amennyiben számtalan sikeres pályázaton alapuló tapasztalatunkat választja, örömmel várjuk a közös munkát!