Közép-magyarországi vállalkozásoknak szánt energetikai pályázat (Hitellel)

Megjelent a sokak által várt energetikai pályázat. A felhívás a Vállalkozások megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztéseinek támogatása a közép-magyarországi régióban kombinált hiteltermékkel címet kapta.

Felhívás kódszáma: VEKOP-5.1.1-5.1.2-16

Jelen felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtása 2017. március 16-tól 2019. március 18- ig lehetséges. Ezen időszak alatt a támogatási kérelmek értékelése folyamatosan történik.

A rendelkezésre álló forrás

A támogatási programra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 11,76 milliárd Ft.

  • amelyből vissza nem térítendő támogatás összege: 5,88 milliárd Ft,
  • kölcsön összege: 5,88 milliárd Ft, kamat 2%/év, maximum 10 évre.

A támogatás mértéke, összege

  • Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 1,5 millió Ft, maximum 50 millió Ft.
  • Az igényelhető visszatérítendő támogatás összege: minimum 1,5 millió Ft, maximum 50 millió Ft.
  • Az igényelhető kölcsön összegének meg kell haladnia a vissza nem térítendő támogatás összegét.
  • vissza nem térítendő támogatás mértéke maximum az összes elszámolható költség 45%-a lehet.

A pályázat célja

A felhívás hozzájárul az épületek energiatakarékosságának és energiahatékonyságának megújuló energiaforrások felhasználásával történő javítására irányuló beruházások megvalósításához vissza nem térítendő támogatás és kölcsön formájában. Egyszerre szolgálja a környezettudatos gazdasági versenyképesség erősítését, a környezetterhelés és a felhasznált primer energia mennyiségének csökkentését, illetve a vállalkozások rezsiköltségekhez kötődő terheinek enyhítését.

A támogatás legalább 10%-os saját forrással, egyszerűsített eljárással, egyablakos rendszerben igényelhető vissza nem térítendő támogatás valamint kölcsön. A vissza nem térítendő támogatás mellett jelen konstrukció a piacinál jóval kedvezőbb feltételeket kínáló kölcsönt is biztosít. A megvalósítandó projekt tehát vissza nem térítendő támogatásból, kölcsönből és önrészből tevődik össze, amelyek összesen határozzák meg a projekt teljes költségét.

A projekt keretében megvalósítandó tevékenységek

Felhívás keretében csak energiahatékonyság fokozását valamely megújuló energiaforrás felhasználásával kombináló projektjavaslatot lehet benyújtani (továbbiakban: komplex projekt). A komplex projektjavaslatra vonatkozó előírások:

  • A benyújtott támogatási kérelmek esetében az energiahatékonyság fokozására irányuló projektrész – B) tevékenység – aránya alátámasztottan el kell, hogy érje legalább az 50%-ot a projekt összes elszámolható költségén belül.
  • A megújuló energia felhasználásra irányuló projektrész – C) tevékenység – aránya alátámasztottan el kell, hogy érje legalább a 10%-ot a projekt összes elszámolható költségén belül.
  • A kombinációnak projektenként szükséges megfelelni.

Önállóan nem támogatható tevékenységek:

A Felhívás keretében az alábbi tevékenységek önállóan nem támogathatóak:

A) Projekt-előkészítési tevékenységek:

Előzetes tanulmányok, engedélyezési dokumentumok elkészítése

  • műszaki tervek, kiviteli és tendertervek,
  • épületenergetika, mely magában foglalja az Épületenergetikai Tanúsítványt is a fejlesztés előtti és a tervezett állapotra vonatkozóan, valamint a 7/2006. (V.24.) TNM rendelet szerinti egyszerűsített vagy részletes módszerrel elvégzett számítást az energiahatékonysági fejlesztések hatására bekövetkező (köztes) és a beruházás megvalósítását követő (tervezett) állapotra vonatkozóan,
  • statikai szakvélemény,
  • környezeti hatástanulmány (amennyiben jogszabály szerint kötelező).

B) Energiahatékonyság javítására vonatkozó tevékenységek:

1.) Az épületek hőtechnikai adottságainak javítása, hőveszteségének csökkentése

  • Fűtött és fűtetlen teret elválasztó, nem nyílászáró szerkezetnek minősülő épülethatároló szerkezetek hőszigetelése Támogatott a külső fal, lapostető, padlásfödém, fűtött tetőteret határoló szerkezetek, alsó zárófödém árkád felett, alsó zárófödém fűtetlen pince feletti szerkezetek hőszigetelése és a kapcsolódó munkálatok elvégzése. Az épülethatároló szerkezet fűtött tér felé eső oldali szigetelése esetén az energetikai számítást végző szakember részletes szöveges indoklása, és a tervezett szerkezetre vonatkozóan elkészített páratechnikai számítás támogatási kérelemhez csatolása szükséges. Amennyiben a funkcióból adódóan a fűtési rendszer helységenkénti szabályozása indokolt, abban az esetben a fűtési rendszer helységenkénti szabályozását biztosítani kell. Épülethatároló szerkezetnek nem minősülő, fűtött és fűtetlen terek közötti szerkezetek hőszigetelése nem támogatható.
  • Fűtött és fűtetlen teret elválasztó, nyílászáró szerkezetnek minősülő épülethatároló szerkezetek cseréje / energia-megtakarítást eredményező korszerűsítése Támogatott a fa, fém, vagy PVC keretszerkezetű homlokzati üvegezett nyílászáró, a tető- felülvilágító, tetősík ablak, homlokzati üvegezetlen kapu, bármely homlokzati vagy fűtött és fűtetlen terek közötti ajtó, a nyílászárócseréhez kapcsolódó hő- és füstelvezető rendszer szükség szerinti korszerűsítése, kiépítése és a kapcsolódó munkálatok elvégzése.
  • Az épületek nyári hővédelmének javítása, árnyékoló- vagy árnyékvető szerkezetek beépítése A projektelem megvalósítása csak és kizárólag az I. a) és/vagy b) projektelem megvalósítása esetén támogatható tevékenység. Támogatott olyan mozgatható vagy fix külső árnyékolók alkalmazása, melyek a napfény egy részét igény szerint képesek kiszűrni, de alkalmazásukkal nem jelenik meg a mesterséges megvilágítás használatának igénye, és az épület nyári szoláris terhelését megfelelő mértékben csökkentik anélkül, hogy a téli sugárzási nyereség számottevően csökkenne. A szerkezeteket az adott homlokzati oldalon egységes módon szükséges alkalmazni.

2.) Épületek fűtési, hűtési és használati melegvíz-rendszereinek korszerűsítése

Csak és kizárólag olyan gépészeti korszerűsítések támogathatóak, melyek egyértelműen megakadályozzák a szénmonoxid mérgezés veszélyét, és egyben a hatályos tűzvédelmi és a Műszaki Biztonsági Szabályzatnak (a gáz csatlakozóvezetékekre, a felhasználói berendezésekre, a telephelyi vezetékekre vonatkozó műszaki biztonsági előírásokról és az ezekkel összefüggő hatósági feladatokról rendelkező 11/2013. (III. 21.) NGM rendelet) is eleget tesznek.

Csak és kizárólag olyan berendezések beszerzése és beépítése támogatható, melyekre a Bizottság 811/2013/EU, 812/2013/EU, 813/2013/EU és 814/2013/EU rendelet vonatkoztatható, és 2015. szeptember 26. után is forgalomba hozhatóak.

a) Fűtési- és/vagy használati melegvíz-rendszerek korszerűsítése:

  • hőtermelő berendezések korszerűsítése, cseréje korszerű, fosszilis tüzelőanyaggal üzemelő, nagyhatásfokú berendezésekre (pl. kondenzációs kazánok beépítése, felületfűtés kialakítása);
  • hőleadó berendezések korszerűsítése vagy cseréje; – szükséges kéménytechnikai fejlesztések elvégzése;
  • automatikus központi (hőforrás oldali) és helyi (hőleadó oldali) szabályozások kiépítése;
  • egyedi mérési lehetőségek kialakítása;
  • energiatakarékos megoldások alkalmazása;
  • gőz hőhordozó közeg váltása forró vízre;
  • távhőrendszerre való csatlakozás feltételeinek megteremtése.

b) Központi szellőző-, hűtési rendszerek energiatakarékos korszerűsítése, kialakítása:

  • meglévő központi szellőző- és hűtő berendezések cseréje korszerűbb rendszerre;
  • hővisszanyerő berendezés korszerűsítése, létesítése (létesítés kizárólag gépi szellőztetéssel rendelkező épületrészekben támogatható);
  • VRV típusú hűtési rendszer kiépítése (kizárólag korábban is hűtött épületrészekben).

c) Meglévő hőelosztó rendszerek korszerűsítése, veszteségeinek csökkentése.

3.) Meglévő bel- és kültéri világítási rendszerek energiatakarékos átalakítása

A 3. projektelem megvalósítása csak és kizárólag az I. és/vagy a II. projektelem megvalósítása esetén támogatható tevékenység.

  • Fényforrások, világítótestek és előtétek cseréje,
  • Meglévő kül- és beltéri világítási rendszerek korszerűsítése, és az ehhez kapcsolódó az igényekhez térben és időben alkalmazkodó műszaki megoldások (pl. szakaszolások, mozgásérzékelők) kialakítása, amennyiben energia-megtakarítást eredményeznek.

C) Megújuló energiafelhasználás növelését célzó tevékenységek:

Csak és kizárólag a fejlesztéssel érintett épület / azonos fűtési körön lévő épületekből álló épületcsoport teljes releváns – villamos- és/vagy fűtési és/vagy használati melegvíz (HMV) előállítási hő – energiaigényének minimum 15 százalékának fedezésére szolgáló rendszerek beépítése támogatható.

Csak és kizárólag olyan rendszerek kiépítése támogatható, melyek megfelelnek a képező műszaki követelményekben foglalt előírásoknak.

Csak és kizárólag a hő- és/vagy villamos energia termelői oldal támogatható (biomassza kazán-rendszer esetén: a biomassza kazán szekunder csonkjáig, napkollektoros rendszer esetén: a hőtároló kimenő csonkjáig, továbbá a szabályzáshoz szükséges eszközök; napelemes rendszer esetén az inverter kimeneti részéig).

Támogathatóak továbbá a szabályozáshoz és méréshez szükséges eszközök:

I.) Napkollektoros rendszer telepítése a fejlesztésben érintett épület HMV igényének részbeni, vagy teljes kielégítése céljából, és/vagy fűtésrásegítésre

 Támogatott a napsugárzás energiatartalmát felvevő berendezés és kapcsolódó szerkezeti- és tartóelemek beszerzése és telepítése, az épületgépészeti rendszerhez való kapcsolódáshoz, rendszerben működéshez szükséges eszközök, berendezések vásárlása és telepítése.

II.) Brikett, pellet, faapríték, faelgázosító kazánrendszer kiépítése a fejlesztésben érintett épület fűtési és HMV igényének részbeni vagy teljes kielégítése céljából

Támogatott a mezőgazdasági fő és melléktermék, kertészeti melléktermék, energianövény, erdészeti fő és melléktermék, faipari és egyéb ipari hulladék és melléktermék vagy ezek vegyes felhasználására alkalmas rendszer beszerzése és telepítése épületgépészeti rendszerhez való kapcsolódás esetén. Támogatottnak minősül biomassza kazán vásárlása és telepítése, ennek kapcsolódása HMV és fűtési rendszerhez, az alapanyag előkészítéséhez szükséges rendszerbe épített eszközök, tároló eszközök, berendezések és építmények, füstgáztisztító, porleválasztó, kéményrendszer, hamukihordó, automatikus tüzelőanyag adagoló, valamint, a visszamaradó anyagok mezőgazdasági célú hasznosításra történő előkészítéséhez szükséges beruházási elemek vásárlása és beépítése.

III.) Napelemes rendszer telepítése hálózati, vagy autonóm (hálózatra nem kapcsolódó) villamosenergia-termelés céljából, kizárólag a fejlesztésben érintett épület villamosenergiaellátásához

Támogatott a napelemes rendszerek beszerzése és telepítése; a kapcsolódó szerkezeti- és tartóelemek beszerzése és telepítése, az épület elektromos rendszeréhez illetve a hálózathoz való csatlakozáshoz és a műszakilag biztonságos működéshez szükséges elemek beszerzése és ezek kiépítése; mérő- és szabályozó berendezések beszerzése és felszerelése.

IV.) Hőszivattyú rendszerek alkalmazása fűtésre és/vagy hűtésre és/vagy használati melegvíztermelésre és/vagy fűtésrásegítésre

Támogatott a hőszivattyús rendszerek beszerzésének és telepítése; primer és szekunder oldal kialakítása, beüzemelése; Geothermal Heat Response test; monitoring rendszer kialakítása és telepítése mellyel a COP, SPF értékek számíthatók és ellenőrizhetők; a berendezés energiaellátását biztosító energiavételezési és csatlakozási pont(ok) kialakítása.

A Felhívás 5. számú mellékletét képező műszaki követelményekben foglalt határértékek teljesülését méréssel kell ellenőrizni, ezért mérő és adatrögzítő műszerek beépítése, monitoring rendszer kiépítése kötelező. A rögzített adatokból a monitoring rendszernek automatikusan kell számítania és rögzítenie a COP értékeket, valamint a fűtési idényekre vonatkozó SPFprim értékeket.

Támogatásban részesíthető rendszertípusok:

  • Földhő-víz hőszivattyús rendszer
  • Víz-víz hőszivattyús rendszer
  • Levegő-víz hőszivattyús rendszer

A kölcsön törlesztése

A tőketartozás törlesztését a türelmi idő lejártát követően meg kell kezdeni. A türelmi idő a rendelkezésre tartás végétől számított maximum 12 hónap, de legfeljebb a szerződéskötéstől számított 24 hónap.

A törlesztés a türelmi időt követően havonta egyenlő tőketörlesztő részletekben történik, kerekítés miatt az utolsó törlesztőrészlet eltérhet. Esedékessége a tárgyhónap 25. napja. Az első tőketörlesztés azon naptári hónapot követő hónap 25. napján esedékes, amelyben a türelmi idő lejárt. Ha a tárgyhó 25. napja nem munkanap, akkor a következő munkanapon esedékes.

A kamatfizetés tekintetében türelmi idő nincs. A kamatfizetés első napja azon naptári hónapot követő hónap 25. napja, amelyben az első folyósítás megtörténik. Ha a tárgyhó 25. napja nem munkanap, akkor a kamatfizetés a következő munkanapon esedékes. A kamatfizetés esedékessége ezt követően a tárgyhónap 25. napja.

Amennyiben nem történik meg a teljes kölcsön lehívása, a le nem hívott tőkeösszeg az utolsó tőketörlesztések összegéből kerül levonásra, így a futamidő rövidül, és az utolsó törlesztő összeg eltérhet a többitől. A törlesztő részletek pontos összegéről a MFB Pont a rendelkezésre tartási időszakot követően, írásban értesíti a Kedvezményezettet.

Előtörlesztés megengedett. Az előtörlesztés esetére külön kamat, díj, illetve költség nem kerül felszámításra, így a Végső Kedvezményezett kamat-, díj-, és költségmentesen jogosult előtörleszteni, azzal, hogy az előtörlesztési értesítő benyújtásával egyidejűleg minden addig felgyülemlett, a kölcsönszerződéshez kapcsolódó esedékes költséget, összeget köteles megfizetni.

A Kedvezményezett részéről már előtörlesztett bármely tőkeösszeg nem vehető újra igénybe.

Önerő

A támogatást igénylőnek a projekt összköltségének az igényelt támogatási összeggel és a kölcsönnel csökkentett részét kitevő önerővel kell rendelkeznie. Az önerő csak saját forrásból állhat. Saját forrásnak a kedvezményezett által a projekthez igénybevett állami támogatást, valamint az Európai Unió intézményei, ügynökségei, közös vállalkozásai vagy más szervei által központilag kezelt, a tagállam ellenőrzése alá sem közvetlenül, sem közvetve nem tartozó uniós finanszírozást nem tartalmazó forrás minősül.

A támogatást igénylőnek legalább a projekt elszámolható összköltségének 10%-át kitevő igazolt saját forrással kell rendelkeznie, melynek mértéke – figyelembe véve a Felhívás 5.9.1 pontjában foglaltakat – a támogatást igénylő vállalkozás méretétől függően növekedhet.

A támogatást igénylő az önerő rendelkezésre állásról – választása szerint – legkésőbb az első kifizetési igénylés (ideértve az előlegigénylést is) benyújtásakor nyilatkozhat, amelyben vállalja, hogy a projekt megvalósítása során biztosítani fogja az önerő rendelkezésre állását. Amennyiben a kedvezményezett a támogatás kifizetését a projekt megvalósítását követően, egy összegben kérelmezi, úgy az önerő igazolására nincs szükség.

Támogatást igénylők köre

Jelen felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be azon mikro-, kis-, és középvállalkozások

  • a) amelyek rendelkeznek legalább egy lezárt (beszámolóval/SZJA bevallással alátámasztott), teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel, melybe az előtársaságként való működés időszaka nem számít bele;
  • b) melyek éves átlagos statisztikai állományi létszáma a támogatási kérelmek benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 1 fő volt;
  • c) amelyek Magyarországon székhellyel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok fióktelepei;

Gazdálkodási formakód szerint:

  • 113 Korlátolt felelősségű társaság
  • 114 Részvénytársaság
  • 116 Közkereseti társaság
  • 117 Betéti társaság
  • 226 Külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe jogi forma szerint:
  • aa) kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok.

Jelen felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására konzorciumi formában nincs lehetőség.

Támogatásban nem részesíthetők köre

Az alábbi szempontok bármelyikének teljesülése esetén nem ítélhető meg támogatás azon támogatást igénylő részére:

  • amely a jelen (VEKOP-5.1.1-5.1.2-16) Felhívás keretében már részesült támogatásban;
  • amely jelen projektjének az elszámolható összköltsége meghaladja a támogatási kérelem benyújtását megelőző jóváhagyott (közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által jóváhagyott), legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámoló szerinti árbevétel összegét;
  • amelynek a saját tőkéje a támogatási kérelem benyújtását megelőző jóváhagyott (közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által jóváhagyott) legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámolója alapján negatív;
  • amelynek a támogatási kérelem benyújtását megelőző jóváhagyott (közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által jóváhagyott) legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámolója alapján a saját tőkéje a törzstőke (alaptőke) jogszabályban előírt legkisebb mértéke alá csökkent;
  • amellyel szemben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), illetve az elődszervezete az APEH által indított végrehajtási eljárás van folyamatban a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában;
  • amely jogszabályban vagy a Kölcsönszerződés megkötésének feltételeként meghatározott nyilatkozatokat nem teszi meg, dokumentumokat nem nyújtja be vagy a megtett nyilatkozatát visszavonja;
  • amely mint gazdasági társaság és az ezen gazdasági társaság többségi tulajdonosának többségi tulajdonában álló más gazdasági társaság (végső) kedvezményezett a 2007-2013 közötti programozási időszakban az európai uniós társfinanszírozású projektjének megvalósítása során a támogatási szerződésben (illetve a végső kedvezményezettel kötött szerződésben vagy a kezességvállalói nyilatkozatban) rögzített ütemezéshez képest felmerült késedelmét nem dolgozta le, amíg e késedelem fennáll;
  • amely mesterségesen teremtette a támogatási jogosultság megszerzéséhez szükséges körülményeket kifejezetten azzal a céllal, hogy a támogatási rendszer céljaival ellentétes előnyhöz jusson;
  • amelynek kiegyenlítetlen lejárt köztartozása van (kivéve, amennyiben az adóhatóság számára fizetési halasztást vagy részletfizetést engedélyezett);
  • amellyel szemben a bíróság jogerősen büntetőjogi intézkedésként tevékenysége korlátozását rendelte el; azaz amely tulajdonosával, tagjával illetve részvényesével vagy amely vállalkozás általános vezetését ellátó szerv tagjával vagy egyszemélyi vezetőjével vagy a gazdasági társaság felügyelőbizottságának tagjával, szemben a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 52-54. § szerinti foglakozástól eltiltás büntetést rendelt el a bíróság jogerős ítéletével;
  • amely a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 6. §-a, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 48/B. § (1), vagy más jogszabály értelmében nem részesülhet támogatásban; amely a 2007-2013 közötti programozási időszakban jogosulatlan forrásfelhasználásnak minősített szabálytalan forrásfelhasználás(oka)t valósított meg és az abból (azokból) eredő visszafizetési kötelezettségének nem, vagy nem teljes körűen tett eleget;
  • amely vagy amely kapcsolt vállalkozása szerepel a 100 millió Ft feletti adótartozással rendelkezők adatbázisában;
  • amely vagy amely kapcsolt vállalkozása szerepel a 100 millió Ft feletti adóhiánnyal rendelkezők adatbázisában;
  • amelynek kockázatvállalási szerződésből (hitel, pénzügyi intézményi garancia, stb.) eredő lejárt tartozása van;
  • amelynek természetes személy kezese illetve az egyéb biztosítékot nyújtó természetes személy adósként, adóstársként, illetve egyéb kötelezettként adósságrendezési eljárás hatálya alatt áll;
  • kaszinók és annak megfelelő vállalkozások;
  • online szerencsejátékok és online kaszinók;
  • amely nem rendelkezik a Hitelprogram keretében nyújtandó termékekre és szolgáltatásokra vonatkozó konkrét követelményekhez, a pénzügyi tervhez és a végrehajtás határidejéhez megfelelő szükséges adminisztratív, pénzügyi és működési kapacitással;
  • amelynek a támogatási kérelem benyújtását megelőző jóváhagyott (közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által jóváhagyott), legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámoló szerinti árbevétel összege 15 millió Ft alatti;
  • amely az Európai Unió működéséről szóló szerződés 1. sz. mellékletében (Annex I.) szereplő mezőgazdasági termékek elsődleges termelésében, feldolgozásában vagy forgalmazásában tevékeny vállalkozásnak minősül;
  • egy vállalkozás abban az esetben minősül az Európai Unió működéséről szóló szerződés 1. sz. mellékletében (Annex I.) szereplő mezőgazdasági termékek elsődleges termelésében, feldolgozásában vagy forgalmazásában tevékeny vállalkozásnak, amennyiben a cégkivonatában szereplő bármely tevékenysége megfelel a TEÁOR ’08 szerinti besorolás alábbi kódszámokkal jelölt tevékenységei valamelyikének: 01.11-03.22; 10.11-12.00; 46.11; 46.17; 46.21-46.39; 47.11; 47.21-47.29; 47.81;
  • amelynek fejlesztési igénye a dohány és dohánytermékek gyártásával, feldolgozásával és forgalomba hozatalával kapcsolatos beruházásokra irányul;
  • amelynek támogatással érintett tevékenysége az Európai Unió működéséről szóló szerződés 1. sz. mellékletében (Annex I.) szereplő mezőgazdasági termékek előállítására, feldolgozására vagy forgalmazására irányul;
  • melynek a 651/2014/EU rendelet 1. számú melléklete alapján meghatározott partner vagy kapcsolt vállalkozása ezen Felhívás keretében már részesült támogatásban;
  • amelynek elsődleges tevékenysége pénzügyi, biztosítási, üzletvezetési, üzletviteli vagy egyéb vezetési tanácsadás tevékenységi körbe tartozik.

További részletek és a felhívás rövid összefoglalója elérhetőek a pályázat kódszámára kattintva.